• Decrease font size
  • Default font size
  • Increase font size
Sikerek Nyomtatás E-mail

" Az órák hangulata közvetlen és bátorító.

A tanár-diák kapcsolat, a jó légkör és a segítőkészség miatt emelkedik ki a hasonló tanulási élmények közül.

Egyénre szabott órák és maximális elismerés tanuló felé.

Az elért eredmény ösztönző, kedvem van tanulni, utánajárni, szavakat tanulni és fejlődni."

(Király András)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni! »

 

"Nagyon tettszett nekem, hogy amikor angol órám volt Mandulával, akkor angolul beszéltünk.

Ez hirtelen nem tűnik nagy dolognak, pedig ez egy alapvető dolog, szerintem, ami szükséges ahhoz, hogy valaki BESZÉLJEN azon a nyelven, amin tanul. Ne csak ,,tudjon"!

Az szerintem egy nagyon jó pont, ÉS MINDENKINEK így kellene csinálni, mert ez a helyes, hogy Mandula mellett van a számítógép és az új tanulandó, helytelenül kiejtett szót a Longman szótár hangos verziójával megmutatja, a helyes kiejtést.

Nagyon jó hangulatban teltek az órák, sokat nevettünk viszont, amikor vissza kellet menni tanuláshoz, akkor határozottan, viszont kedvesen irányított vissza. 

Ezt azért volt jó látni, mert ha ott van valakinek a kontrollja valamiben, akkor az biztonságot ad. Számomra így volt, mert tudtam, hogy bohóckodhatunk, de az nem megy az óra rovására.

Sok sikerem volt angol órák közben, amit sok lapon keresztül írhatnék, viszont van egy nagyon fontos dolog, ami szerintem mindent üt.

Nagyon sok tanárral tanultam már életemben viszont azt láttam Jánoson, hogy ő ezt tiszta szívből csinálja, nem pedig azért, mert ezt kell.

És ez szerintem látszik is rajta, az órákon, és ezt én nagyon bírom benne. 

Most már nemcsak angol tanárként hanem barátként is gondolok rád. Hajrá tovább!!!

Barátsággal: J. Gartner Peti"

Én is kipróbálom, milyen így tanulni »

 

„Az én esetem semmiképpen sem volt átlagosnak tekinthető. Mindösszesen kb. 18 évet tanultam angolul általános- és, középiskolában, főiskolán, tanfolyamokon, magántanároknál stb... Valamint már dolgoztam korábban és dolgozom jelenleg is az
Egyesült Királyságban.

A nyelvtudásom nem volt rossz , de - mint mindenkinek - voltak még mindighiányosságaim, ami leginkább felejtés miatt volt.

Nagyon szimpatikus volt, hogy János nem a nyelvvizsga elvárásai köré építi az oktatási rendszerét, hanem a tényleges nyelvtudás köré, amire sajnos a legtöbb nyelvtanár nincs felkészülve, aminek köszönhetően erős kételyeim voltak abban, hogy tud nekem újat mondani.

Összesen két hónapot foglalkoztunk az általam elfelejtett ill. mellőzött anyaggal, sokat beszéltünk angolul az aktuális téma felhasználásával szinte mindenről.

Ez alatt a két hónap alatt lényegesen magabiztosabbá váltam, nyelvtudásom stabilabb és folyékonyabb lett. Nem mellékes, mivel jelenleg is Angliában élek, mindezt interneten keresztül csináltuk.

Nem utolsósorban a jelenlegi munkahelyemen szinte rekord idő, 7 hónap alatt, végleges szerződést kaptam , amit én nagyban a nyelvtudásnak tulajdonítok.

János hatalmas tapasztalattal rendelkezik a nyelv terén, mivel majdnem az összes angol anyanyelvű országban járt már és élt, dolgozott.

Óriási szókinccsel rendelkezik, kiváló füle van az angolhoz, rendkívül nyitott és rengeteg különböző témában, szakmában jártas, ergo biztos vagyok benne, hogy mindenki fog vele közös témát találni, amivel érdekessé teheti az órát.

János köszönöm a segítségedet, remélem hogy sok hasonló helyzetben lévő, segítségre szoruló ember fog Veled találkozni és tanulni, én mindenkinek ajánllak."

(László Viktor)

Szeretném én is megtalálni a hiányosságaimat! »

 

"Jól éreztem magam, az általában vicces példákon keresztül könnyebb a tanulás.

Picit jobban merek beszélni, de ebben még sokat kell fejlődnöm. Több dolgot megértek hallás után és a nyelvtani rész egyre tisztább.

Nagyon jók a magyarázatok, nem a megszokott könyvízű példákkal tanulunk."

(Véner Mónika)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni »

 

"Az órák jó hangulatban teltek, a kezdeti szintfelmérő alapján haladtunk, s vettük a hiányos részeket.

Az óra folyamán folyamatosan gyakoroltuk az újonnan tanultakat, így otthon már csak ismételni kellett.
A nyelvtani dolgok mellett János a szövegértésre és beszédre is fontos hangsúlyt fektet.
Úgy érzem, hogy az órák során a beszédem, szövegértésem is sokat fejlődött."
(Zsiga Péter)

Szeretném én is megtalálni a hiányosságaimat! »

 

"Az elmúlt években számos formáját választottam az angol nyelvtanulásnak.

Lényegében a sok tanítási-tanulási metódus 3 év alatt, nem voltam képes fele annyira sem tisztán látni azt a nyelvtant, amit a János pár hónap alatt (nem intenzíven) könnyedén megértetett velem.

Ő egy oktató, nem tanár.

János vette a fáradságot, és kidolgozta magának azon magyarázó ábrákat és példamondatokat, mely segítségével a lehető legkönnyedebben elsajátíthatjuk a tananyagot.

János a tanulói sikerekben méri az Ő sikerét, és bátran állíthatom, Ő egy sikeres és nagyon korrekt oktató, akit mindenkinek ajánlok, 
aki tényleg tanulni akar."

(Halász Péter)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni »

 

"Az első gondolatom az volt, mikor angoltanárt kezdtem keresni, hogy most már nem csak tanulni szeretnék, hanem megtanulni angolul!

Jánossal fél évvel ezelőtt kezdtünk el a tanulást, szinte teljesen a kezdő szintről.

Megtanította nekem a nyelvtant és a módszerével képessé váltam arra, hogy beszélni tudjak és értsem a hallott szöveget.

Január elején megpróbáltam az IELTS nyelvvizsgát és a minap tudtam meg, hogy sikerült: megvan a középfokú nyelvvizsgám!

Az ő módszere az, amivel valóban meg lehet tanulni angolul, tehát az eredeti tervem teljes mértékben megvalósult.

Mindenkinek ajánlom őt, aki egy jó tanárt és egy jó módszert keres ahhoz, hogy elsajátítsa a nyelvet, és aki tényleg beszélni, használni szeretné az angolt."

(Rezácsné Somogyi Brigitta)

Én is szeretnék akadozás nélkül, könnyedén beszélni! »

 

"Lassan fél éve kezdtem el az angol nyelv tanulását Jánossal.

Semmi különösebb motivációm nem volt, csak egyszerűen szerettem volna megtanulni angolul.

Számomra nagyon bevált János módszere: a beszédcentrikus órák, hatékony gyakorlatok, a közben felmerülő nyelvtani kérdések azonnali tisztázása és begyakorlása.


Most már sokkal könnyebben és bátrabban kommunikálok. Nemrég volt alkalmam, egy külföldi utazás során, éles helyzetben is tesztelni a tudásom. It worked. :)"

(Bálint Attila)

Én is szeretnék akadozás nélkül, könnyedén beszélni! »

 

"Általános és középiskolában 9 évig tanultam angolt. Ezután elhatároztam hogy leteszem az IELTS nyelvvizsgát.

Mivel tudásom nem volt elegendő, Jánossal átvettük még egyszer a középszintű anyagot, és két hónapnyi tanulás után letettem a vizsgát.

A legnagyobb javulást az angol beszéd megértésében tapasztaltam. Bátran ajánlom Jánost minden angolt tanulni kívánó embernek. Személyre szabott, és változatos óráival rengeteget lehet fejlődni rövid idő alatt."

(Horváth Bence)

Én is szeretnék akadozás nélkül, könnyedén beszélni! »

 

"Rugalmasan kezelt órák, bármilyen "hiányosság" volt részemről, azonnal utánanéztünk!

Előnyösnek éreztem az önálló mondatalkotásokat,az önálló gondolkodásra való erős motíválást!

Jók voltak a szövegértési gyakorlatok! Valamint a részletes magyarázás is jót tett! Jól éreztem magam az órákon és ez a jó hangulat számomra motíváló hatású volt!

Magabiztosabban használom az átnézett nyelvtani részeket!" 

(Csecsetka Mária)

Szeretném én is megtalálni a hiányosságaimat! »

 

"Az érthető magyarázás,és türelmesség.Több szókincs, a szavak helyes használata a mondatban. Mondatok összerakása.Végre meg mertem szólalni!"

(Berényi Ágnes)

Szeretném én is megtalálni a hiányosságaimat! »



"A kiejtéstől és az egész angol nyelvtől féltem. Volt bennem egy olyan érzés, hogy ezt nem lehet megtanulni.

Már többször probáltam, de többször elriadtam. Most úgy gondolom,hogy meg lehet tanulni, és meg is fogom. Azzal a technológiával, amivel Te tanítasz, ez nekem most könnyű.
Köszönöm."

(Sulcz Erika)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni! »


"Laza, kötetlen hangulat volt; nem esett nehezemre órára jönni. Írott szövegeket tökéletesen megértek és hallás után is nagyon sokat fejlődtem.

Ezen kívül magabiztosabban társalgok az elsajátított nyelvtan és szókincs miatt.

Ami nagyon tetszett, hogy teljesen sajátos pedagógiai módszerrel találkoztam, és másokkal szemben a dolgokat már órán begyakoroltuk, és kaptam iránymutatást, hogy otthon hogy gyakoroljak."

(Seres Bálint)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni! »




„54 éves újrakezdő vagyok angol nyelvből. János oktatási formájának segítségével, mondatalkotás a tanult és időközben felszínre került angol tudással, egyre könnyebben haladok a tananyaggal, a szavak könnyebben rögzülnek.

Kiválónak találom a János által alkalmazott oktatást.”

(N. G. É.)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni! »




"Tegnap nagy sikerélményem volt. Egy 2,5 órás tárgyaláson vettem részt, egy svájci hölggyel egy építési irodában.

Folyamatosan értettem az elhangzottakat (természetesen angolul) és én is angolul kommunikáltam. Ez volt az első alkalom,hogy a megbeszélés elején nem jeleztem, hogy nem beszélem tökeletesen az angolt.

Egyszerűen ott voltam és a legtermészetesebb módon használtam a nyelvet. Nagyszerű érzés volt! 

Köszönöm Jánosnak a megszerzett készséget!"

(Weith  Katalin)

Én is szeretnék akadozás nélkül, könnyedén beszélni! »



„Lendületet kaptam az angol szöveg olvasásához. Megtapasztaltam, hogy nem is olyan nagy ördöngösség angolul könyvet olvasni.

Sokkal egyszerűbben le tudtam küzdeni az akadályokat Mandula segítségével. Szerintem a könyvválasztásom is segít abban, hogy minél előbb végig menjek  a könyvön, és egy újabba kezdhessek.”

(Á.A.)

Szeretném fejleszteni az olvasási képességem, de előbb kiprobálnám! »



"Emlékezetem szerint valamivel több, mint fél éve döntöttem úgy, hogy felelevenítem az angol tudásomat és ehhez szükség volt egy tanárra.

Ajánlás útján kaptam meg János telefonszámát, de azt hiszem, hamarabb hívott engem, mint én őt.

Már a telefonban úgy kommunikált és olyan dolgokat mondott, ami miatt csakis igent mondhattam az általa vezetett oktatásra, 
mert a hozzáállása, kommunikációja közel állt az én elképzelésemhez: vagyis, bár szeretnék nyelvvizsgát, mégis a beszédközpontúság a lényeg.

Mivel általános iskolában 8 évig tanultam az angolt, bár elég régen volt, de úgy gondolom, jó alapokról indulhattam.

Az elsõ órának a tudásom felmérése volt a célja és ebbõl kiindulva haladunk, a nyelvtani hiányosságokat sorra véve.

Számomra a módszer, amit alkalmaz teljesen bevált. Érthetõ, egyszerû és eredményes. Arra sarkallja az embert, hogy ne fordítsa  magyarról angolra a gondolatait, hanem tanuljon meg angolul gondolkodni. 

Így a hallott angol szöveg is sokkal könnyebben érthetõ  számomra, mert összefüggéseiben gondolkodom.

Természetesen a tanulással egyre nagyobb biztonsággal használom az angolt és kisebb nagyobb sikereket érek el. A vonaton mellettem ülõ angol házaspár beszélgetését megértve, vagy egy amerikai partnerrel való beszélgetés után büszkén húzom ki magam, amikor az angolomat dicsérik."

(Till Adél)

Én is szeretnék akadozás nélkül, könnyedén beszélni! »

 



„A sikerélmény az egyik legfontosabb dolog a nyelvtanulás során. Ezért is örültem, amikor nemrég Budapesten, sikerült útbaigazítanom négy külföldi turistát, angol nyelven, akik hotelt kerestek.

Magamon is meglepődtem, hogy a mondatok szinte akadozás nélkül maguktól jöttek, amit azelőtt nem tapasztaltam „élesben”, és még a turisták is megértettek!

A nyelvtanulásban mindig problémám volt az idegen (német) nyelven történő megszólalással, amióta viszont Mandulával tanulok angolul, szeretek megszólalni, és akár kommunikációt kezdeményezni is.

A nyelvtanulás sikere pedig talán ebben rejlik leginkább.”

(Bakaity Diána)

Én is szeretnék akadozás nélkül, könnyedén angolul beszélni! »


„Nagyon nagy sikerélményt jelentett az elsajátított nyelvtani elemek használata. Sokkal érthetőbbé váltam:))). Jobban megértettem a beszédet.

Hallatlan élvezettel társalogtam minden, elérhető népcsoporttal. Különösen nagy élmény volt a nem angol anyanyelvűekkel beszélni.

Sokat tanultam tőlük is, ráépítve az elsajátított alapra, annak ellenére, hogy rövid ideig volt alkalmam gyakorolni a nyelvet.

Nagyon jó a Mandula óráin, hogy a nyelvtant rendszerezve tanulhatja a diák, csak gyakorolni kell otthon is, mint ahogy azt hangsúlyozza is. Köszönöm az okítást!”

(Kriston  Andrea)

Szeretném én is megtalálni a hiányosságaimat! »

 

"Közvetlen hangulatban, érdekes példákon keresztül és persze rengeteg hanganyag segítségével értem el János és Gábor segítségével, hogy sikerült az IELTS nyelvvizsgám.

Azért is tetszett ez a felkészítés, mert a tanárok nagyon rugalmasak voltak, minden kérdésemre válaszolnak. Ha valami nem ment, arra több időt fordítottak. Soha nem hagyták, hogy bármi tanulnivaló kimaradjon.

23 éves vagyok, elvégeztem az ELTE Óvónőképző Főiskolai karát, de a diplomámhoz szükség volt egy nyelvvizsgára. Édesapám ajánlotta ezt a nyelviskolát, mivel neki már volt itt jó tapasztalata. Eleinte vele tanultam párban Gábornál. Az elejétől kezdtük, de a gyors munkatempónak köszönhetően hamar átkerültem Jánoshoz, aki az angol nyelvvizsgai feladatokra illetve a szóbelire készített fel.

Köszönöm a felkészítést, mert nagyon élvezetessé tették módszerükkel azt az utat, aminek végén kézhez kaphattam a már nagyon várt nyelvvizsga bizonyítványt."

(Török Eszter)

Én is kipróbálom, milyen így tanulni! »

 

'The lessons are always in a good and friendly atmosphere, I’ve never had the feeling that “oh my god, I have to be on my English lesson again and learn – like a force”, rather “how nice that I can have fun and learn English at the same time.'

When I started to refresh my language knowledge and to improve it, I was a very good example of “forever restarter”. I had a good reason to stop that and start to develop – as I had a great opportunity to continue my career abroad. But I also had to find a good teacher for reachable price in order to be able to do so. It was a bit more than 1 year ago. Now I’m living in Germany and using English every day during my work, but even if my English knowledge developed a lot, I still continue to learn with Janos via skype and I’m very grateful that he is so flexible in terms of timing and tool as well.

    From my point of view the biggest advantage is the flexibility – also regarding the learning method. The approach is individual and according to my requirements. I cannot really say any bad/negative experience, because in case of any issue we could always discuss it and continue accordingly. ' 2011.07.05.

(Vitos Szilvia)

Szeretném én is megtalálni a hiányosságaimat! »

Szeretném tudni, hogy zajlik egy angol oktatás! »

 

Vélemények

Vitos Szilvi Sikere

Vitos-Szilvia

"The lessons are always in a good and friendly atmosphere, I’ve never had the feeling that “oh my god, I have to be on my English lesson again and learn ” Bővebben»

    Szeretek megszólalni

    Bakaity-Diana

    "A végére oldottabb lettem, az elején egy kicsit izgultam, de jó volt a hangulat és ez segített. Beszéltem! " Bővebben»

    Alapvető dolog

    Gartner-Peter

    "...ez egy alapvető dolog, szerintem, ami szükséges ahhoz, hogy valaki BESZÉLJEN azon a nyelven, amin tanul." Bővebben»

    Megvan a nyelvvizsga!

    torok-eszter

    Kellett a diplomához, de nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan meglesz! :) Bővebben»

    Megpróbáltam, sikerült!

    Rezacsne-Somogyi-Brigitta

    "...megpróbáltam az IELTS nyelvvizsgát és a minap tudtam meg, hogy sikerült: megvan a középfokú nyelvvizsgám!" Bővebben»


    Belépés



    Kövess a Facebook-on!

    Online angol tanulás

    Ha az időbeosztásod vagy földrajzi elhelyezkedésed megakadályoz abban, hogy angol magántanárhoz járhass, van megoldás... Bővebben»

    Angol nyelvtan

    Akiknek nehezen megy a nyelvtanulás, azok gyakran gondolják, hogy nincs nyelvérzékük. De ha megértik az adott nyelv "filozófiáját", rájönnek, ez nem igaz... Bővebben»

    Angol próbaóra

    A próbaóra alatt megtapasztalhatod angol tanítási módszerünk eredményességét, megismerheted a magántanárok tudását és hozzáállását a tanításhoz. Bővebben»

    Angol teszt

    Az angol teszt célja az, hogy egyértelműen kiderüljön mindkettőnk számára, hol tartasz most az angol nyelv alkalmazásának területén. Bővebben»

    Angol gyakorlás

    Használd a meglévő angol tudásod az Angol Társalgási Kluban! Angol beszéd gyakorlás Activity-vel, nyelvi társasjátékokkal és Video feldolgozásokkal. Bővebben»

    Angol magántanár

    Ha könnyen, gyorsan akarsz angolul tanulni, egy rád szabott tematika segítségével sokkal hatékonyabb és eredményesebb leszel, mint bármilyen más megoldással. Bővebben»